A játékot egyszervolt tanítványom nevezte el így, aki nagyon félt a csalódásoktól. Először ezzel a fújós játékkal ismertettem meg, aminek a bemutatása rövid bevezetőm után rögtön következik. A kisfiú nagyon kíváncsi volt a másik fújós játékomra is, mivel kettő is volt. A no. 2. akkora csalódást okozott számára, hogy a félreértések elkerülése érdekében azonnal elnevezte „igazi fújósnak”, és azontúl csak így emlegette, és csak ezzel volt hajlandó játszani.

A játék fejlesztési célja a légzéstechnika fejlesztése. Komplex fejlesztőeszköznek nevezhető, hiszen az orofaciális izmoktól kezdve a nyelvizmokon át fejleszti és bemozgatja a lágyszájpadot is, elősegíti a tudatosan kontrollált levegőadagolást. A pösze- és dadogásterápia során a fújógyakorlatok gyakorlatilag nélkülözhetetlenek. Általában gyertyát fújatunk, papírcsíkot lobogtatunk, papírszeletet röptetünk… stb. A gyertyafújással csak az a bajom, hogy a gyertyagyújtás procedurája viszonylag hosszú időt vesz igénybe, míg elfújása csak egy pillanat. Így az újra- meg újragyújtás során a gyermek folyamatosan várakozik. Tudom, tudom, hogy már vannak öngyulladó, végtelenül működő gyertyák is, de még soha nem találkoztam vele a kereskedelemben. Továbbá elég büdös, füstöl, az általában nem túl nagy logopédiai kezelőhelységekben hamar elterjed a gyufagyújtás kellemetlen szaga. No meg balesetveszélyes is lehet, több okból is, ezeket most nem részletezem. Meg igazából nem is tudom, hogy mennyit fúvassunk vagy meddig lobogtassunk – 5-ször vagy 10-szer? Mi az ideális mennyiség? Honnan hasznos és mikortól monoton?

Anélkül, hogy végleg száműztem volna a gyertyát a fejlesztőeszközök közül, az „Igazi fújós” lett a no.1. referenciajáték a fújógyakorlatokra. Azért, mert: társasjáték jellege miatt a gyermekek nagyon kedvelik, szokatlan, semmilyen másik játékra nem hasonlít. Bár ez is csak egy „lottójáték”, de játékos-mozgásos jellege a megszokottól nagyon különbözővé teszi. A gyermekek ülve maradva, egy szobában is kiélhetik bizonyos fokig a mozgásigényüket. Különösen csoportos fejlesztés esetén ideális, hiszen 1-4 gyermek játszhatja egyszerre.

(Negatív hatása: logopédus hölgyeknek vagy mamáknak a körkörös szájizmok mentén sugáralakú ráncok megjelenését okozhatja! :)

Játékszabály:

A műanyag keretbe betesszük valamelyik, 3×3 képet tartalmazó állatos táblát a kettő közül (vadállatos vagy háziállatos).  (Régóta készülök újabb táblákat készíteni, bővítendő a repertoárt, ezt a zárójeles megjegyzést leginkább magamnak írom, arra az esetre, ha újra elfeledkeznék ennek megvalósításáról.) Kiosztjuk a lottótáblákat a játékosoknak, ezután a kezdő játékos elfújja a pingponglabdát. Amikor a labda megáll valamelyik állaton, a játékos letakarhatja a képnek megfelelő állatot a saját tábláján. Majd a következő játékos fúj. Az nyer, aki először takarja le mind a 9 állatot.

Az irányt és a sebességet a fújás erősségével lehet szabályozni. A fejlesztőfolyamat során a legérdekesebb annak a folyamatát megfigyelni, hogy hogyan sajátítja el és alkalmazza a gyerkőc a fújás erősségének szabályozását. Hogyan tervez és adagol levegőt tudatosan, továbbá a próba-szerencse játékról hogyan tér át a stratégiaállításra. A játék szimultán módon és önkéntelenül fejleszti a síklapon való tájékozódást is, és alkalmas a téri pozíciók felismerésére és megnevezésére. Én általában megneveztetem az állatot, amit letakarnak, különösen a legfiatalabb gyermekekkel, szókincsfejlesztés céljából. Nagyobb gyermekek esetében a pozíciót határoztathatjuk meg: „Letakarom a zsiráfot, ami a 3. sor első képén vagy bal oldalán van, vagy az első oszlop alján… stb.”

A pályás játéktábla nagyobb gyermekeknek való, egyedüljátszás esetére. A gyermeknek a nyilak iránya szerint fújással kell eljuttatni a pingponglabdát a célig.

A játék idejének hosszúságát tekintve még egy félórás logopédiai terápiába is jól illeszthető, és biztosak lehetünk benne, hogy elég fújógyakorlatot végeztettünk.

A játék végén a gyermekek szájából leggyakrabban elhangzó mondatok: Akarom! Még!


Bori és Juli játszik - Nagy Krisztián felvétele

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről: